2017. december 14., csütörtök

Tippek story íróknak


Előre megkérlek, hogyha ez nem a te inged lesz, még véletlenül se vedd magadra. De meglehet, hogy úgy passzol majd, mintha csak rád öntötték volna.

Megszokhattátok tőlem az őszinteséget: szóval az a helyzet, hogy kicsit kétségbe vagyok esve. Minden alkalommal, amikor rátévedek egy folytatásos sztori oldalára az instagramon, a következők játszódnak le bennem, nem feltétlenül ebben a sorrendben: elképedés, hányinger, düh, szomorúság, tanácstalanság, rémület. Ha kínoz valami, általában kiírom magamból, ezért is születik most ez a bejegyzés. Jó, amikor azt írom, rémület, már túlzásnak hangzik - de higgyétek el, nem az.

Általánosítanom kell, mert túlságosan sok esetben találkoztam ugyanazzal a jelenséggel: egy folytatásos sztorival, ami egy hozzáillő instás kép alatt kerül publikálásra. Az írójuk naponta, hetente, különböző gyakorisággal tölti fel a részeket, és így ebből előbb-utóbb kialakul egy történetféleség. Ezek a tények. Most pedig kicsit durvulok, elnézést kérek a hangnemért - ugyanis a következőkkel van hatalmas problémám.



Történetet nem telefonon pötyögve írunk. Nem, nem és nem. Sajnálom, ebből nem engedek. A leghitványabb szappanopera íróiból is kinézem, hogy leülnek legalább egy számítógép elé bepötyögni a forgatókönyvet. Telefonon. Egyszerűen. Nem. Tudsz. Hatékonyan. Dolgozni. A. Szöveggel. Merthogy igen, a szöveggel bizony dolgozni kell. Szórakozásból találsz ki sztorikat magadnak, tudom én, ne vegyem rögtön annyira véresen komolyan ezt az ügyet. Oké, ha csak magadnak írod, minek az olvasók, miért publikálod nyilvánosan? Gondolkozz el a történetíró lehetséges feladatairól, kérlek.

A mobilon való nyomkodás eredménye a folyamatos melléütés vagy az autocorrect, ami elképesztő dolgokat tud produkálni. Magyarázd már meg, kérlek, hogy miért nem nézed át a munkádat? Miért kerül ki hajmeresztő helyesírással a szöveged? Miért nem adsz az írásodra? Ha mindenképpen instagramon akarod publikálni, akkor is legalább gépen, szövegszerkesztő programmal írd meg előbb az adott részt, ami pirossal aláhúzza neked az oltári baklövéseket. Ezt a szöveget felőlem aztán másold be az instára, ha neked ez így megfelel, de könyörgöm... Ne a telefonodon pötyögj valami hirtelen kitalált párbeszédet tele hibával, mert ha hiszed, ha nem: történetalkotóként felelősséged van. Főleg, ha büszkén nevezed magadat írónak, holott kérdéses, mikortól van bárkinek is joga felruháznia magát ezzel a címkével.

Író vagy? Merész kijelentés, ám legyen így. A legjobb írók az idők során új stílust, új hangot képviseltek, irányt mutattak annak, aki olvasta őket. Hogy néz ki a te iránymutatásod? Milyen az a központozás? Hol a párbeszéd jelölése? Hol a dramaturgia, a karakterek kidolgozása? Hol az egyediség? Hol az üzenet? Hol a valódi szórakoztatás, amikor nem húzom fel magam minden harmadik szónál a helyesírás miatt? Hol vannak az értékek? Miért írunk 12 évesen förtelmesen gyatra, erotikusnak alig gúnyolható, alapvető biológiát figyelmen kívül hagyó borzadályokat?



Túl komolyan veszem, azt mondod. Igen, meglehet. De azért nézzük csak: megírsz egy részt a legújabb történetedből, ahol főszereplőnk, egy 14 éves lány az aktuális mostohaapával folytat viszonyt. A szókincsed elég hiányos, valószínűleg még sosem élted át azokat a dolgokat, amikről éppen írsz, csak elszaladt a fantáziád (ami nem bűn). Csupán az a gond, hogy felbátorít az az ötszáz lájk és az ötven komment, ami az új részhez érkezett. "Folytit!" - ezt írják. Igen, a szexualitás iránti kíváncsiságnak nehéz parancsolni, én nem is erről beszélek... Még mindig a minőségről van szó. A valós és a valótlan közti hatalmas szakadékról. Az alapvető helyesírási szabályokról. A gyakorlásról, az írásod átolvasásáról, a javításról... Annyi mindenről, ha történetírónak szeretnéd nevezni magad.

Megmondom, miért aggódom még: az egyediség hiányának valami egészen új formájáról is szót kell ejtenünk. Gondolkoztam egy sort, hogy egyáltalán létezhetett-e korábban az a jelenség, hogy akár a piacon, a karaktereket és a sztoriötleteket ingyen elvihető portékaként kitesszük, hadd vigyék. Ez régi fájdalmam (mint ahogy a legtöbb fent sorolt probléma is), már a bloggerkedés óta jelen van, nem az instával kúszott be az internetre. Több ezer követője van az olyan profiloknak instán, amelyek azt hirdetik, hogy sztori ötleteket és kész, kidolgozott karaktereket lehet szerezni/leszedni róluk. Ez... ez egyszerűen elképesztő. Hol a fantázia? Hol a kemény munka? Az idő és az energia, amit beleölsz egy történet megalkotásába? Tényleg ennyi lenne, itt tartunk? Ellopod, lenyúlod, hisz úgyis ingyen adják? Összekoholod belőle a romantikus sztoricskádat, kiteszed instára, ezzel létrehozva 10-15 történeti motívum ezerszer megírt, sokadik variáció-kombinációját, aztán... aztán lesz száz feliratkozód. Majd ötszáz. És ezer. Ezer olvasó, aki olyan történetet kap, ami elsietett, kidolgozatlan, hanyag, felületes, hibás, nyelvtanilag, stílus tekintetében és erkölcsileg (ha van benne legalább egy vágyakozó mostohaapa) elég rendesen megkérdőjelezhető.

Kérlek, ne takarózz azzal, hogy "De hát ez csak egy story!" Bizonyára, ha nem a szó magyar megfelelőjét használod (sztori, avagy TÖRTÉNET), az felment alóla, hogy muszáj legyen magadra venned ezt az inget, amit rád akarok adni. Ha instagramon vagy egy blogon publikálod a történetedet az olvasóknak, ha akarod, ha nem, egyfajta példát, irányt mutatsz nekik. Miért szoktatod őket hozzá ahhoz, hogy a rettenetes helyesírás, az ellenőrizetlen munka, a lopott karakterek és a fantáziátlan, dramaturgiailag vállalhatatlan történet rendben van? Nem. Nincs rendben. Történetírónak vallom magam, ahogy te is, hisz ezt mutatod az instavilágnak. Mint alkotó az alkotónak, azt kérem tőled, hogy próbáld meg komolyabban venni azt, amivel a szabadidődet töltöd! Ne mészárold le kegyetlenül az anyanyelvünk alapvető szabályait, az emberi méltósággal és az értékekkel pedig végképp ne dobálózz! És olvass többet!

Olvasó is vagyok. Jó történetekre szomjazom, és ez a szomjúság sosem szűnik meg egy kíváncsi embernél. Írj nekünk minőségi történeteket, kérlek, olvasni akarom őket! Szükségünk van az értékes, szórakoztató, vicces, kikapcsoló, lelket simogató írásokra. Legyen ez a megszokott. Legyen ez a szint, emelkedjen az a léc. Segíts, építs, gazdagíts! Gyakorolj írni, és gyakorolj önkritikát!

Béke, szeretet, napfényeső, rocknroll,

Dóra xx

2017. november 25., szombat

Tükörlelkek extrák

Sziasztok cukormókusok!

Ebben a villámbejegyzésben összegyűjtöttem nektek pár nyalánkságot, amiket remélem, szívesen fogyasztotok Tükörlelkek olvasóként. Úgy voltam vele, legyen minden egy helyen. Olyan kis pluszra gondolok, mint:

A zenék

Biztos vagyok benne, hogy már rátaláltatok az #első és a #második rész lejátszási listájára is, de azért legyenek most itt. A YouTube csatornámon minden regényemhez tartozik egy dallista (amiket, khmm, igen... néha-néha le szoktam ellenőrizni, na). Megvan a varázsa annak, amikor egyenként keresed meg a könyvekben szereplő dalokat, nem tagadom. Csak tudd, hogy egy helyen, említési sorrendben is megtalálod őket.

Facebook oldal

Az igazán szemfülesek már kiszúrhatták a könyvjelzőkön - amit minden Tükörlelkek példányban megtaláltok -, hogy van egy hivatalos Facebook oldal. Ebben az a tök jó, hogyha ki szeretnétek tenni Facebookon, hogy épp az egyik részt olvassátok, kiválaszthatjátok a sztori hivatalos oldalát, és voilá, ettől nagyon menők lesztek. Az oldalon idézetes képeket, a könyvek részleteihez passzoló zenéket, mindenféle jót megtaláltok.



Instagram

Az idézetes képeket a Tükörlelkek instagram oldalán is megtaláljátok. Szóval instán is bekövethetitek az oldalt, ha azt szeretnétek, hogy Tükörlelkek hangulatú képek jöjjenek szembe. :D Arról nem is beszélve, hogy ide is, és a Facebook oldalra is kikerül, ha készítetek saját tükrös képet (bármit, aminek köze van a könyvekhez), és elkülditek üzenetben. Ezek a kedvenceim, mert totál tehetséges olvasóim vannak. Mondom! 




Tükörlelkek kihívás

Ha kvízes/válaszolgatós/tag kitöltős kedvetekben vagytok, ajánlom a 15 kérdéses kihívást, amit nyugodtan lementhettek és kitehettek bármilyen felületre (Facebook, saját blog, Instagram, stb.), és rögtön meg is válaszolhatjátok a kérdéseket. Szerintem tök jó móka. :) Katt a képre a nagyításhoz, és hajrá!




Ennyi lenne - így lehet kimaxolni a Tükörlelkek világát. :D Ha változik valami, vagy új dolgok születnek az éterben tükrös fronton, úgyis frissítem a bejegyzést és újra megosztom veletek. 

Béke, szeretet, napfényeső, rocknroll,

Dóra xx

2017. november 17., péntek

A varázslatos első oldal


Nyiss ki egy könyvet a legelején. Oké, azért ne a kémia tankönyvet, bár ha jó a bevezető... Ne, ne kísérletezzünk, üsd fel a hozzád legközelebbi regényt. Nem baj, ha 19. századi francia realista, nem baj, ha idén megjelent romantikus fantasy; ha jó könyvről van szó, már az elején beszippant a hangulata. Lehet azzal vádolni Stendhalt és társait, hogy feleslegesen terjengősek a műveik, de egy biztos: ahogy elolvasod a Vörös és fekete első bekezdését, egy röpke pillanat alatt ott találod magad a francia vidék kisvárosának szélén, egy napsütötte táj gesztenyefái közt sétálgatva. Még csak öt sort olvastál el, de máris visszarepültél majd' 200 évet az időben. (Az írók már rég feltalálták az időutazást.)

Manapság már nincs feltétlenül annyi időnk a legapróbb részletek kifejtésére és megismerésére, mint amennyi 200 éve volt, mert a 21. században minden, egyszerűen minden felgyorsult. Mégis örök érvényű, hogy a lényeg a részletekben rejlik. Ami pedig a legnehezebb egy írópalánta számára: megtalálni, mikor van szükség a részletekre. Őszintén? Lehet, hogy nem rögtön a legelején.



Ha abban az oltári helyzetben vagy, hogy sikerült felkeltened az olvasó érdeklődését és rákattintott a történetes blogodra (mert jó révész vagy), akkor már "csak" meg kell győznöd őt, hogy maradjon veled végig. Ideális esetben az elején kezdi az olvasást, a prológusnál vagy az első fejezetnél. Tudnod kell, hogy miközben olvasni szeretne, ezer és egy dolog pályázik a figyelmére: ott a telója, írt neki egy haver, a tesója most kiáltott át a másik szobából, és közben lehet, hogy a tévé felhallatszik a nappaliból, na meg persze ott a hátsó gondolat, hogy "Tanulni kéne, én meg itt keresgélek valami jó fantasy blogot, nem vagyok normális..." De nem, az ő figyelme ebben a pillanatban csak a tiéd. Elkezd olvasni. Ám ha unalmas az első mondat, ha száraz felsorolás az első bekezdés, ha ezerszer lerágott csont az első jelenet és semmitmondó az első párbeszéd, otthagyja a sztoridat. Még a végén elvonul tanulni! Ez számodra végzetes lehet - előzd meg a bajt.

Tudom, tudom, valahogy el kell kezdeni, kell egy erős alap. Mégse lehet rögtön az első mondatban belevágni egy akciójelenet kellős közepébe úgy, hogy semmit nem tudunk a főhősről. Vagy lehet-e? Miért ne? Adott egy izgalmas szituáció, ahol menekülni kell: a szereplőről sok mindent megtudunk azáltal, hogy végigkövetjük egy-egy döntését, amit nehéz szituációban hozott meg. Ne most meséld el, hogy félárva és nincsenek barátai, vagy hogy milyen faluban cseperedett fel - előbb mentsük meg az életét, és ha megússza, jöhet a többi. De ne egy száraz leírásban, felejtsd el. Mondjuk egy párbeszédben. Üss sok legyet egy csapásra, ez a feszes történetvezetés lényege. Megismerkedhetünk a jövendőbeli szőke herceggel egy menekülés kellős közepén, és rögtön az első párbeszédünkből kiderülhet egy csomó minden a karakterünk múltjáról. A belső monológra persze szükség van, hiszen tisztában kell lennünk azzal, hogyan érez a múltjával kapcsolatban a karakter - de ne rögtön az első jelenetben, könyörgöm!

Amikor íróként fejest ugrasz egy történetbe, az elején hirtelen annyi mindent akarsz elmondani, hogy nehéz szortírozni a már rég kitalált infók között: valahogy meg kell találni az arany középutat, amin haladva fokozatosan tárod fel az olvasó előtt a karaktered lelkének és eszének rétegeit, vagyis árnyalod őt. De gondolj bele, erre nem lesz lehetőséged, ha az olvasó idő előtt "leteszi" a történetedet.


Poe mestere annak, hogy az első mondattal berántsa a történetei világába az olvasót. Az egyik kedvenc kezdésem tőle Az áruló szív (The Tell-Tale Heart) című novella eleje:

"Ó, igen! Ideges - nagyon, rettenetesen ideges voltam és vagyok is; de miért akarjátok mindenáron rám bizonyítani, hogy őrült vagyok?"

Rengeteg információt megtudunk ebből a kezdésből, és egyszerűen epekedve várjuk, hogy kitölthessük a homályos lyukakat még több részlettel - zseniális. Egy másik személyes kedvencem Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényének felütése:

"– Uram! A késemért jöttem! 
– Hol hagyta? 
– Valami matrózban. 
– Milyen kés volt? 
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? 
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele? 
– Kagyló. 
– Hány részből? 
– Egy darabból készült. 
– Akkor nincs baj. Megvan a kés! 
– Hol? 
– A hátamban."

Szóval mint olvashatjátok, híve - oké, rajongója - vagyok az in medias res kezdéseknek, ennek ellenére nem utasítom el az ab ovo (egészen az elejétől kezdve) bevezetéseket sem. Tolkien az egyik kedvenc íróm, aki úgy kezdi A Gyűrűk Urát, hogy "A hobbitokról", mint valami hosszas értekezés leírását. És bejön neki, mert az ő titka az, hogy mesteri módon, csodálatosan szerkeszti meg a mondatokat - az entekként működő leírásai miatt oldódunk fel teljesen Középfölde atmoszférájában. Az ab ovo úgy húz magával, mint egy türelmes, makacs mocsár. Az in medias res leránt három perc alatt, akár a futóhomok. Tolkient nem azért olvasunk, hogy rögtön az első bekezdésben ide-oda kapkodjuk a fejünket. Ám ne feledd, dolgozhatsz csodás leírásokkal, bánhatsz úgy a nyelvvel, akár egy építész, és emellett még mindig beleférhet a tempós kezdés. A határ a csillagos ég!

Egy utolsó megjegyzés: ha kész kéziratról beszélünk, amibe épp belemélyed egy szerkesztő ott a kiadóban, biztosra kell menned. Ne kezdd el ecsetelni az első bekezdésben, hogy "Új suli, új környezet, új barátok, jaj, hogy fogom én ezt túlélni?" Ilyenből legalább háromszázat olvasott már a szerkesztő. Ő azt keresi, mitől más a tiéd, mint a többi - és ezt tudni akarja már az első oldalon, különben ott egy másik kézirat, ami beleolvasásra vár. Gyakran azon a varázslatos első oldalon múlik minden.


Béke, szeretet, napfényeső, rocknroll,

Dóra xx

2017. november 12., vasárnap

Az írói révészkedésről


Ez egy meghasonlott írás lesz, ami végtelen hurkot képez az alkotás dark matterjében.

Ha van jelenség, amit imádok, az az, amikor megtudom, hogy valaki belefogott egy sztori írásába. Tökmindegy, kiről van szó: ha elkezd írni, az vagy önmagának, vagy a környezetének, vagy vadidegen embereknek a javára válik. Tegyük fel, hogy csak a fióknak alkot (vagy egy labirintusban elrejtett mappának a gépen) - és ezzel máris gazdagabb lett; az írás terápiás, önfelfedező hatását nem kell senkinek bemutatni. De mi van akkor, ha egy kezdő szárba szökkent írópalánta a fiókon kívüli távlatokról álmodik, ha be akar törni a történetes bloggerkedés és/vagy a könyvkiadás világába? Az elsőkönyveseknek már írtam a kiadás előtti állapotokról és kérdésekről, szóval ez most nem erről szól. Hanem arról, hogy naponta születnek olyan írópalánták és bloggerek, akik ontják magukból a történeteket, és tombol bennük a vágy, mint valami őrült hormon aziránt, hogy valaki rákattintson a blogjukra. Kattintson, olvasson, kommentet hagyjon, bekedvencelje, és nyaggassa az alkotót a következő részért, mert az KELL! Ha falkaparósan jó a sztori, kelljen is! Ez a lényeg!

Ez a lényeg? Kérdezem magamtól. Fussunk neki még egyszer. Van egy történetkezdemény, ott lebeg az éterben. Valamiért elfojthatatlan vágyat érzel arra, hogy megmutasd másoknak - hát akkor tessék fejest ugrani a mélyvízbe, gyerünk! De a mélyvíz tényleg mély: úszkálnak benne cápák is, ám te eltökélted, hogy semmi sem vonhatja el a figyelmedet arról, hogy megtanulj úszni - együtt úszni a többiekkel, akik miatt beleugrottál a vízbe. Ők az olvasóid. Nem, nem egyedül úszkálsz a hatalmas óceánban, és a cápák nem azért lettek odarakva, hogy direkt téged bosszantsanak. Hajlamos vagy azt hinni, hogy rólad szól az egész, az alkotói zsenialitásodról - pedig ez nem így van.




Lepörögve a tengeri hasonlatról: végy egy regényt, ami évek óta ott porosodik egy könyvespolcon. Ott van benne több százoldalnyi csoda, ami talán évekkel ezelőtt lett megírva és kinyomtatva. Türelmesen várakozik, vár arra, hogy megszülethessen. Hogyan? Hisz már megszületett, az író egyik becses gyermekéről van szó... De ténylegesen megszületett-e már? Nem igazán. Csak az olvasó fejében kelhet életre. Egy történet akkor tud szabadon lélegezni, ha eléri a célját: ha olvassák. Egy könyvet ketten írnak, az író, aki írja és az olvasó, aki olvassa, ahogy Kosztolányi fogalmazott.

Akkor mi is itt a lényeg? Még mindig csak egy háromfejezetes sztorikezdeményünk van, amit épp feltöltöttünk a Wattpadre vagy a Bloggerre. Első gyermekünk, szeretgetjük, dédelgetjük, javítgatjuk. Magunknak írtuk, hiszen a saját életünk, rajongásunk, tapasztalataink, érzelmeink és fantáziánk befektetéséről van szó. Ott a lelkünk kiterítve az internet óceánjában - ki előtt? Az olvasó előtt. Ha ők nem olvassák, ha nincsenek látogatók a blogon, képesek vagyunk rögtön átesni a ló (csikóhal?) túlsó oldalára, miszerint: "Szar az egész, én ezt abbahagyom."

Nem kell abbahagynod. Ne kövess el újabb végzetes hibát, hiszen épp elég az, amit már így is elkövettél: elfeledkeztél az olvasóidról. Ők azok, akik jó történeteket akarnak olvasni, akik az olvasásba menekülnek, akik a sztorik hőseitől és a varázslatos világok kitalált kastélyaitól és erdőségeitől várják, hogy megoldást kínáljanak a problémáikra. Az olvasók akarják a sztoridat, szükségük van rád! Róluk szól az egész. Nem rólad. Itt a titok - ami igazából nem is igaz. Mondtam, hogy meghasonlott gondolatok következnek. A történet rólad szól, te tetted bele a szívedet-lelkedet, magadért írtad. Magadért írtad? Biztos vagy te ebben? Miért írtad? Írhatnál csak a fióknak. De te blogot vezetsz, és háromségbe vagy esve a látogatószám láttán. Akkor próbálj kicsit átkapcsolni, és futtasd le az egyenletet az agyadban így:

A történet az olvasódról szól. Érte van. Nem magadért. 



Oké, tegyük fel, hogy ez az alapvetés. Az egyenlet túloldalán pedig egy baromi egyszerű, de annál nehezebben kivitelezhető gondolat áll: mindent, mindent meg kell tenned azért, hogy az olvasóhoz eljusson az írásod. Csúnya szóval úgy mondják, marketing. Én inkább úgy fogalmaznék, ahhoz, hogy a történet révbe érjen, kell egy révész. A jó révész tudja, honnan indult, és hogy hová tart, látja a célt maga előtt. Alázatosan, precízen végzi a munkáját, egyfajta szolgáltatást: átvezet a túlpartra, hidat teremt ott, ahol máshogy nem lehet megoldani a dolgot. Tisztában van vele, hogy ő maga mennyire pótolhatatlan, de azt is tudja, hogy amit tesz, azt másokért teszi. És ha nincsenek, akik igénybe vennék a szolgáltatásait, a létének puszta értelme is megkérdőjeleződik.

Légy a saját révészed, aki szorgalmasan, alázattal és céltudatosan dolgozik, miközben tisztában van azzal, hogy olvasók nélkül elveszett. Keresgélj a folyó partján, szedd őket össze ha kell, egyenként, meséld el nekik, miért jó döntés, ha a te csónakodat választják, és végül kalauzold el őket a túlpartra. Az olvasó azért olvasó, mert át akar jutni a túlparta: életre szóló élményre vágyik a történeted elolvasásával, tanulni akar belőle, ki akar kapcsolni és az esti olvasás után elégedetten a párnájára hajtani a fejét. Segíts neki ebben. Ha alázatos, hiteles és szorgalmas maradsz, és megérted, hogy te az olvasóért vagy, akkor nem kell túlságosan trükköznöd a marketingszörnnyel. Idővel megszelídül.

Az írás, az alkotás, a sztori magva rólad szól. Hiszen benned indult el, nélküled nem is létezne. De az olvasóban ér célba, ezt sose felejtsd el. Becsüld meg őt, hisz a legdrágább kincsét adja neked, amit ember csak adhat egy másik embernek: az idejét. Téged választott, a te blogodra kattintott rá. Bizonyítsd be neki, hogy jó döntést hozott.

Béke, szeretet, napfényeső, rocknroll,

Dóra xx